Mint a mókus fenn a fán - Sikeresen zajlott a szombati szemétszedési akció

Hosszú és fárasztó napon vagyunk túl. De elmondhatjuk, hogy tartalmasan töltöttük. Sőt!
Ez volt a harmadik alkalom. A harmadik alkalom, hogy a mások által oly szívesen az erdőben „felejtett”, számukra feleslegessé vált holmikat eltakarítsák a fiatalok.

Szajániak a VII. Vajdasági Etno fesztiválon

A szajáni Ady Endre M.E. tagjai idén is június 28-án szombaton (sorrendben már hetedszer) részt vettek
a VII. Vajdasági Gasztronómiai és Népzenei Etno fesztiválon, az újvidéki strandon.

A NUNS elnöke szerint feltétlenül közölni kell, hogy miért váltották le a KMÜ tanácsának eddig elnökét és helyettesét

Nadežda Gaće, a Szerbiai Újságírók Független Egyesületének (NUNS) elnöke szerint feltétlenül közölni kell, hogy miért váltották le Nenad Cekićet és Aleksandar Vasićot, a Köztársasági Műsorszórási Ügynökség tanácsának eddig elnökét, illetve alelnökét.

Az e-mail tervezett ellenőrzésével komolyan sértik az alapvető emberi jogokat és a véleménynyilvánítás szabadságát is

A Független Elektronikus Média Egyesülése, az ANEM szerint a Köztársasági Távközlési Ügynökség szabályai, amelyek majd lehetővé teszik az elektronikus posta ellenőrzését, komolyan sértik az alapvető emberi jogokat és a véleménynyilvánítás szabadságát is.

A tiszta erdőkért

Végre vannak valakik, akik komolyan foglalkoznak a problémával, s nem csak ülnek kezüket tördelve, hogy tennie kellene már valakinek valamit!

Kézműves (Szövő-Hímző) Tábor Bajsán

Véget ért Bajsán a Kézműves (Szövő-Hímző) Tábor, amelyet július 14-töl 19-éig tartottak meg az Etno Hagyományápolók Kézműves Kör szervezésében.
Az idei táborban 35 lelkes tanulni vágyó fiatal és idős vett részt.

A temerini Szirmai Károly MME tiltakozása

Az elmúlt években a legkülönbözőbb módokon károsították meg a Szirmai Károly MME épületét mindeddig ismeretlen személyek. Összetörték a művelődési egyesület tábláját, berúgták a bejárati ajtót s többször betörték az utcára néző üvegfalat.

A Szerbiai Újságírók Független Egyesülete követelte a belügyminisztertől, hogy biztosítson hatékony védelmet az újságíróknak

BELGRÁD - A Szerbiai Újságírók Független Egyesülete (NUNS) ma követelte Ivica Dačić belügyminisztertől, hogy biztosítson hatékony védelmet az újságíróknak, és sürgősen azonosítsák és büntessék meg az újságírók támadóit.

Beszámoló és képriport a XII. Észak-bánáti Aratóünnepségről

A fényképek sokszor képzeletben elénk idézik a rajtuk levő eseményt, bármikor is volt az, kissé szinte eljátszadozván így a múló idővel.
Ahogyan a fényképeket nézvén, megjelen(het)ik előttünk a július 5-én, szombaton Szajánban lezajlott XII. Észak-bánáti Aratóünnepség, úgy aznap, egy-egy részt vevő aratócsapat aratóparcellájánál elidőzve, szorgos munkájukat nézvén, az érdeklődők előtt képzeletben megjelen(het)tek az egykori kézzel búzát aratók, akik még lényegében nem hagyományápolásból, hanem a mindennapi kenyérért arattak.

Vajdasági pályázat civil szervezetek projektumainak pénzelésére illetve társpénzelésére

A Vajdasági Nem Profitorientált Szektor Fejlesztési Alapja ma pályázatot hirdetett polgári egyesületek projektumainak pénzelésére illetve társpénzelésére. A téma: Az interkulturális dialógus. A pályázaton csakis vajdasági székhelyű egyesületek vehetnek részt.

Belépés

BIZTONSÁG
A biztonság érdekében
Image CAPTCHA
Írja be a képen látható karaktereket

Tartalom megosztás