Lapszemle - A DP, egyedül, vagy koalíció keretében a szerbiai 167 község közül százban hatalmon van
A mai napilapok a legnagyobb figyelmet Szerbia ENSZ elé terjesztett azon indítványának szentelték, amely arra kérné fel a Nemzetközi Igazságügyi Bíróságot, hogy vitassa meg, törvényes volt-e a kosovói ideiglenes szervek döntése, amellyel a déli szerb tartományt függetlenné nyilvání
Nyúlgerinc édes zöldségekkel
Hozzávalók 4 személyre: 2 db egész nyúlgerinc, 2 gerezd fokhagyma, 1 fej vöröshagyma, 5 dkg vaj, 2 evőkanál étolaj, 40 dkg cukorborsó, 30 dkg sárgarépa, 1 csokor petrezselyem, só, bors, friss rozmaring.
Európai patikaliberalizáció?
Az Európai Unió októberben konferenciát rendez az egységes patikai szolgáltatásokról. A rendezvény műhelybeszélgetéseket is takar, amelyen nem csak a tagállamok, hanem a szakma és az érintett szervezetek képviselői is részt vesznek.
Merénylet Törökországban - 13 sebesült
A pokolgépet egy gépkocsiban rejtették el, és távirányítással robbantottak fel, amikor a rendőrségi busz elhaladt mellette Izmirben
A tartományi kormánynak a jövőben kormánya és miniszterei lennének, s a képviselőház törvényeket is hozhatna
A Demokrata Párt szakértői által elkészített új vajdasági alapszabály szövegének munkaváltozata szerint a tartományi kormánynak a jövőben kormánya és miniszterei lennének, s a képviselőház törvényeket is hozhatna, írja mai számában az újvidéki Dnevnik napilap.
Oroszország határozottan ellenez mindenféle olyan okmányt, amely igazolná Kosovo függetlenségét
BELGRÁD - Goran Bogdanović Kosovóért felelős miniszter és Alekszandr Konyuzin belgrádi orosz nagykövet tegnap kifejezték reményüket, hogy az erős orosz támogatású szerb diplomácia igyekezetének kedvező lesz a kimenetele az ENSZ-közgyűlésben.
Mint a mókus fenn a fán - Sikeresen zajlott a szombati szemétszedési akció
Hosszú és fárasztó napon vagyunk túl. De elmondhatjuk, hogy tartalmasan töltöttük. Sőt!
Ez volt a harmadik alkalom. A harmadik alkalom, hogy a mások által oly szívesen az erdőben „felejtett”, számukra feleslegessé vált holmikat eltakarítsák a fiatalok.
A tudomány határai
Az év legrokonszenvesebb kötete a közérthetően megírt tudományfilozófia tematikájában
Timur Link Award’s
Szajániak a VII. Vajdasági Etno fesztiválon
A szajáni Ady Endre M.E. tagjai idén is június 28-án szombaton (sorrendben már hetedszer) részt vettek
a VII. Vajdasági Gasztronómiai és Népzenei Etno fesztiválon, az újvidéki strandon.
Gazdasági krónika - Az állam beavatkozó intézkedést tesz
A szerbiai üzemanyag-drágulás még inkább ki fog hatni az élelmiszerárak növekedésére, pedig már így is a jövedelem legnagyobb részét élelmiszerre költjük. A hústermelők már készítik az új árlistákat.





